
27 évesen meghalt Soltész Gréta

A Széchenyi Kártya Program legújabb konstrukciója, a 3 százalékos kamatozású hitel, nemcsak gazdaságélénkítő eszköz, hanem egyfajta versenyképességi injekció is a hazai vállalkozások számára. A döntés előkészítésében meghatározó szerepet játszottak a vállalkozói érdekképviseletek – a Magyar Gazdasági és Iparkamara (MKIK), a VOSZ és más szakmai szervezetek –, amelyek hónapok óta hangsúlyozták, hogy a magas kamatkörnyezet fékezi a fejlesztéseket – írta az Index.
Nem igaz, hogy a vállalkozói hitelkereslet kamatérzéketlen lenne
– fogalmazott Economxnak adott interjújában Mészáros Ádám, a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. mb. vezérigazgató-helyettese.
A szakember arra utalt ezzel, hogy a korábbi kamatcsökkentések után a hitelkérelmek száma látványosan megugrott. A statisztikák egyértelműek: a beruházási hiteleknél a havi igénylések volumene 30-ról 50 milliárd forintra nőtt, a likviditási hiteleké pedig 60-ról 110 milliárdra.
Ilyen érdeklődést még nem látott a magyar vállalkozói piac: 3 hét alatt több mint 3400 cég adott be hitelkérelmet, összesen 200 milliárd forint értékben. Ez háromszoros igénylésszámot és kétszeres hitelvolument jelent az előző év hasonló időszakához képest.
A meglepően erős rajt egyértelműen bizonyította, hogy a magyar vállalkozások élni akarnak a kedvező forrással – nemcsak működési biztonságuk megőrzése, hanem fejlesztéseik finanszírozása érdekében is. A kérelmek 30–40 százaléka beruházási célú, ami arra utal, hogy a cégek nem pusztán túlélni akarnak, hanem növekedni is
– vázolta Mészáros Ádám.

A legnagyobb érdeklődés a mikro- és kisvállalkozások köréből érkezik, ami nem meglepő: a Széchenyi Kártya Program mindig is „alulról építkezett” – nem a nagyvállalatok, hanem a helyi gazdaság szereplői felé nyújtott segítséget.
A rohamtempóban beérkező kérelmek természetesen próbára teszik a rendszert. Országszerte 202 KAVOSZ-ügyintéző dolgozik az MKIK, a VOSZ és a KAVOSZ irodáiban, és a háttérben a banki szektor is maximális kapacitáson működik.
A folyamat egyszerűbb, mint az EU-s támogatásoké, de még így is időigényes. A KAVOSZ ezért digitalizációs fejlesztéseket indított: bevezették az online időpontfoglalót, elindult a mesterségesintelligencia-alapú dokumentumszkennelő pilotja, és cél, hogy a hitelbírálati folyamat ideje a mostani 4–5 hétről jelentősen csökkenjen.
A KAVOSZ az elmúlt hetekben országos roadshow-n mutatta be az új konstrukciókat. Debrecentől Békéscsabáig minden állomáson telt ház és intenzív érdeklődés fogadta a szakembereket.
A vállalkozók üzenete világos volt: „Likviditás nélkül nincs növekedés, és növekedés nélkül nincs jövő.” A fix, alacsony kamat stabilitást ad egy bizonytalan gazdasági környezetben – ezt mindenki értékelte.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás