
Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon
Brutálisan összetört az eleje a kocsinak Kunadacs közelében pénteken. Egy harminc év körüli nő vezette, mellette pedig hat éves kislánya ült. Úgy tudjuk, hogy egy őz miatt történt a baleset, az anyuka a vadat meglátva az autóval áttért a szembe sávba és egy fának csapódott. A nő könnyebben sérült, a gyereke viszont életveszélyesen, mentőhelikoptert is riasztottak.
A kislányt életveszélyes koponyasérüléssel láttak el a mentők, már a helyszínen életmentő beavatkozásokra volt szükség.
Az elmúlt napokban több súlyos baleset is történt.
Egy 18 éves férfi az esőben túl gyorsan ment, emiatt csúszott meg kocsijával Pilisvörösváron pénteken. Először a szalagkorlátnak ütközött ezután csapódott az árokba. A sofőrön kívül még három férfi ült az autóban. Mind a négy férfi kórházba került, jellemzően végtagsérüléseket, fejsérülést, mellkas illetve háti zúzódásokat szenvedtek.
Solymáron ugyanezen a napon egy másik baleset is történt. Fél frontálisan ütközött egy kocsi és egy kisteherautó. Úgy tudjuk, hogy az autót vezető 43 éves férfi részeg volt, ezért tért át a szembe sávba. Mindenki a roncsba szorult. A kisteherautóban ketten ültek. Ők és az autóban ülő is kórházba került.
Egy férfi a hátát fájlalta, két férfi pedig alsó végtagi sérülést, zúzódást szenvedett.
A balesetek körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Korábbi tartalmak:
Újabb részletek derültek ki a halálos autósüldözésről, hatalmas lángok csaptak fel a végén

Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon

Beteg, idős asszonytól rabolták el a gyógyszerpénzt Kazincbarcikán

Kiderült, miért lőttek be az óvoda ablakán Solymáron

Tömegverekedés Királyegyházán, elfajult a majális - Videó

Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki

Megható videó, így köszöntötték az édesanyákat a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők

Kigyulladt egy családi ház és két autó Albertirsán

Kisbaba életéért küzdöttek a budapesti Pesterzsébeten

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket