Újabb részletek derültek ki a halálos autósüldözésről, hatalmas lángok csaptak fel a végén

Halálra égett egy 24 éves nő, miután az autójuk árokba csapódott és kigyulladt, miközben barátnőjével a rendőrök elől menekültek a 63-as főúton Cece és Vajta között. A nő több kilométert menekült a baleset előtt. A kocsit környékbeliek próbálták oltani, de az utas bennégett.

A házak tetejéig csapnak fel annak az autónak a lángjai, amelyik Vajtán csapódott az árokba és kigyulladt pénteken éjszaka. A sofőr a rendőrök elől menekült. Az autóban két 25 év körüli nő ült, egyikük nem jutott ki a tűzből, halálra égett. Egy férfi, aki baleset közvetlen közelében lakik, nyilatkozott a Tényeknek.

Az autó fejtetőn volt. A rendőrautó itt pár méterre villogott, megállt. Egy nő olyan 30 év körüli volt ő kiszállt. Sérülésekkel. Aztán próbálta kiszedni, aki még bent volt

– mondta a Tényeknek a szemtanú.

A baleset azért történt, mert a sofőr nem állt meg, amikor a rendőrök igazoltatni akarták. Cecén kezdett gyorsítani, és Vajtáig jutott, ahol az árokba csapódott és egy hídnak is nekiment.

A helyiek egy buszsofőrtől kértek poroltót, megpróbálták oltani a lángoló roncsot, de hiába.

Kértem egy poroltót, mert addigra már el kezdett égni. Akkor amennyire tudtam, eloltottam a rendőrrel. Igazából egy pár percig tartott. Aztán újra lángra kapott és onnantól már nem lehetett segíteni, mert nem volt több poroltó

– tette hozzá a férfi.

A mentők több egységgel érkeztek, nekik sem volt esélyük megmenteni a roncsba szorult nőt. A sofőr pedig súlyos fej- és mellkassérülést szenvedett, a mentők kórházba vitték.

A rendőrök azért akarták igazoltatni a vezetőt, mert éjszaka nem használta a világítást az autón. Később az is kiderült, hogy a tragédiát okozó sofőrnek sosem volt jogosítványa.

2025. március 30. 07:33
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
időjárás-jelentés, 2025. július 11., péntek
Győzelem, küzdelem, szerelem, válás, anyaság és még sorolhatnánk. Negyed évszázad, még belegondolni is elképesztő. R...
family
Egy döbbenetes felvétel, ami az egész országot sokkolta! Egy szegedi nő épp a vihart videózta, amikor a kamerája elő...
family
AZ ÉVTIZED ÁTVERÉSE! - Nem az utcán történt, hanem a rácsok mögött. Egy szélhámos, aki a cellájából vezette a csalóh...
family
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family