
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
Egymás után parkoltak a rendőrautók Budapesten a 17. kerületi Helikopter út mellett hétfőn. Egy erdős részt vizsgálták át a nyomozók, egy nő holtteste után kutattak, akit párja vert agyon még tavaly. A rendőrök eltűntként keresték a 31 éves nőt, a napokban derült ki, hogy kegyetlenül meggyilkolták. A környéken lakók meglepődtek, nem tudták, hogy mi történik.
Volt, aki egy megbilincselt férfit is látott a rendőrök társaságában, vélhetően a nő gyilkosát hozhatták a helyszínre. A Pest vármegyei kutató mentőszolgálat is segíti a nyomozást és gépeket is idehoztak.
A markoló kedden is még az erdőnél volt. A rendőrök senkit sem engedtek a terület közelébe. A keresés ugyanis tovább folytatódott, a fiatal nő holtteste ugyanis egyelőre nem került elő.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi nyomozói a nőt volt élettársát egy 38 éves férfit gyanúsítottként hallgattak ki emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt még február 16-án. A férfi a kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte
– mondta a Tényeknek Csécsi Soma a BRFK szóvivője.
A 38 éves férfi azt is mondta, hogy önvédelemből verte agyon a barátnőjét közös VI. kerületi albérletükben, ugyanis a nő kést rántott és felé tartott. Úgy tudjuk, hogy a pár szakított. A férfi a gyilkosság napján össze akarta szedni a holmijait, de úgy összevesztek, hogy az gyilkosságig fajult. Ezután a férfi a holttestet bőröndbe rakta és segítséget kért a barátjától a csomag elrejtésében. Sőt volt szerelme telefonját is elvette és üzeneteket is küldött a lány ismerőseinek, hogy ne derüljön ki az igazság.
A gyilkos korábban volt már büntetve. A másik férfi ellen pedig eljárás van folyamatban kábítószer birtoklás miatt. Ő azt mondta, hogy a barátja költözés miatt kérte a segítségét és ő nem tudta mit rejt a bőrönd. Hamarosan letartóztathatják őket.

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés