
Borzalmas tragédia történt Nyíregyházán, áldozatokat szedett az időjárás - Videó
Egy házaspár életét vesztette.
Tenyek.hu 2025. január 10., péntek 15:25
Halálos baleset történt pénteken délelőtt a 36-os főút Nyíregyházáról kifelé vezető szakaszán, a Kötény utca és az Antalbokori út között. Jánosbokornál egy autó a havas útburkolaton megcsúszott, áttért a szemközti sávba, majd összeütközött egy szabályosan haladó kocsival. Információink szerint átsodródó kocsinak csak a hátsó kerekein volt téli gumi.
Összesen hárman utaztak a két autóban, amelyek közül egyik az árokban, másik az úton állt meg a karambol után – áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei katasztrófavédelem beszámolójában.
A nyíregyházi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki egy anyósülésen utazó embert. A 60-as éveiben járó vétkes sofőrt és feleségét közel egy órán keresztül élesztették újra, míg végül a nőt stabilizálni tudták a szállításhoz, férje azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy helyszínen halottnak nyilvánították. A feleség végül a kórházba szállítás után szintén meghalt. A vétlen vezetőt mellkasi sérülésekkel vitték el a mentők, a nő kocsija pedig totálkárosra tört.
Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a helyszínelés és a műszaki mentés idejére, a rendőrség pedig műszaki szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
+Ez is érdekelheti

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek




