
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Jászjákóhalmánál egy kocsi vezetője áttért a másik sávba és frontálisan nekiütközött a szemből érkező kisteherautónak. Az autó sofőrje és két utasa is olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghaltak.
Nem sokkal később pedig az 1-es főút tatabányai szakaszán ütközött össze két autó. Az egyik kocsi egy villanyoszlopnak rohant, a másik pedig árokba zuhant. Utóbbiban négyen ültek, egyikük kirepült a roncsból, három embert viszont a tűzoltók emeltek ki onnan. Úgy tudjuk, ebben a balesetben is hárman haltak meg.
A tragédiák körülményeit vizsgálja a rendőrség.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen