2026. március 18. szerda, Ede, Sándor
8°C Budapest

Megölték Gyurit, a zalai falu most szobrot állít a szépségversenyt nyert kakasnak

Gyászolnak egy kis zalai faluban, Kerkabarabáson, megölték, majd elhurcolták a vármegye legszebb kakasát, Gyurit. A gazdája épp otthon volt, de a nagy vihar miatt nem hallotta a kutyák ugatását. Mikor kiért az udvarra, akkor már csak a baromfi tetemeket látta. Gyuri még januárban nyerte meg a helyi kakas szépségversenyt. A helyiek annyira megszerették, hogy eldöntötték, szobrot emelnek Gyuri emlékére.
Tenyek.hu
2024. október 08., kedd 10:21
Vágólapra másolva!

Büszkén járt-kelt az udvaron Zala vármegye legszebb kakasa, Gyuri. A szépségverseny győztest azonban egy viharos délután meggyilkolták, hiába vigyázott rá két kutya.

A gazdája megtörten nyilatkozott a Tényeknek.

– idézte fel a Pál Endre.

A helyiek szerint a környéken rendszeresen portyázó, hírhedt róka volt a tettes. Elvitte Gyurit, több baromfit pedig széttépett.

Legutóbb januárban, a szépségverseny után járt a Tények stábja a kerkabarabási udvaron, itt élt Gyuri. A szakmai zsűri szerint neki volt a legszebb tollazata, csőre és taréja. A faluban futótűzként terjedt a tragédia híre, sokan sajnálják. Ezért is döntöttek úgy, hogy szobrot emelnek az emlékére.

– nyilatkozta Paál István polgármester.

A szobrot a helyi kocsma előtt szeretnék felállítani, ott, ahol megnyerte Gyuri a szépségversenyt. Decemberben ismét megtartják a megmérettetést, amelyre az ország minden pontjáról várják a kakasokat.

A szépségversenyre Gyuri egykori gazdája is nevez majd, de még nem találta meg a kedvenc kakasa utódját a vásárban, az viszont biztos, hogy azt is Gyurinak nevezi majd el.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk