
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Szombat délután egy budapesti horgász éppen csónakjára akarta felszerelni a motort Tiszasülynél, amikor beleesett a folyóba és elmerült – számolt be az esetről vasárnap a SZOLJON.
A 15 és 19 éves falubéli unokatestvérek a lapnak elmondták, hogy a víz nagyon gyorsan elsodorta a horgászt. Amikor azonban a test először feltűnt, a két fiú gondolkodás nélküla bajbajutott után ugrott.
Ennek ellenére percek teltek el, mire a testet a partra tudták vonszolni, mivel ez idő alatt többször is elmerült, valamint az erős sodrás sem kedvezett az életmenőknek.
A férfi azonban ekkorra már eszméletét vesztette, ezért az egyik fiú megütötte az arcát és belenyúlt a szájába, amitől hatalmas mennyiségű víz jött ki belőle, de még nem tért teljesen magához.
Nem sokkal később a mentők is a helyszínre értek, akik a horgászt stabil állapotban szállíthatták kórházba.
A borítókép illusztráció: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van