
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Először születtek indiai antilopok (Antilope cervicapra) a Szegedi Vadasparkban, a két borjú szépen fejlődik, és már a látogatók is megfigyelhetik őket kifutójukban - közölte az intézmény keddi bejegyzése alapján az MTI.
A szegedi állatkertben tavaly óta gondozzák az impozáns ázsiai antilopfaj egyedeit az elefántkifutóval szemközti erdei ösvény mentén található kifutóban. Májusig kellett várni arra, hogy világra jöjjenek az első borjak - írták.
Az indiai antilopoknál a hímek és a nőstények között jól látható a különbség már színezetben is, az előbbiek sötét-, míg az utóbbiak világosbarna színűek. Bár hajdan több millió egyed élt az Indiai-félsziget füves területein, számuk mára mintegy 50 ezerre csappant. Érdekes módon Amerikában, ahová vadászati célból telepítették, majdnem ugyanennyi egyede él - tudatták.
Az indiai antilop 120 centiméter hosszú, 70-80 centiméter marmagasságú. A bakok csavaros szarvának hossza megközelítheti a 70 centimétert is. Az antilopoknak kiváló a látása, hallása és szaglása, így hamar észlelik a veszélyt. Általában 5-50 egyedet számláló csordákban élnek, melyet egy domináns bak vezet. A bakok területüket védelmezik a többi hímmel szemben.
Az indiai antilopok rendkívül gyorsak, csúcssebességük elérheti akár a 80 km/órát is, ez elegendő ahhoz, hogy elmeneküljön a legtöbb támadó elől. Legfőbb ragadozója korábban az ázsiai gepárd (Acinonyx jubatus venaticus) volt, manapság leginkább a szürke farkasok (Canis lupus) ejtik el.
Az indiai antilopok másfél, kétéves koruk körül válnak ivaréretté. A nőstények öt-hat hónapos vemhesség után hozzák világra utódjukat.
Az elmúlt időszakban több állatkölyök születését jelentette be a Szegedi Vadaspark, legutóbb a titokban született párduckölyök, Poldi hírével melengették meg látogatóik szívét. Néhány nappal később a Nyíregyházi Állatpark is gólyahírt közölt, náluk viszont egy ritka, veszélyeztetett maki, fekete-fehér vari kölyök született.
Címlapfotó: Facebook/Szegedi Vadaspark

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen