
Verőcei halálos hajóbaleset: Fotókon a sérült szállodahajó
A rendőrség eljárást indított az ügyben.
Tenyek.hu 2024. május 19., vasárnap 16:07
Ahogy már korábban beszámoltunk, Komáromban állították meg a rendőrök azt a svájci szállodahajót, amely egy kisgéphajóval ütközött össze szombaton éjszaka a Dunán, Verőcénél. Az MTI fotósának sikerült lencsevégre kapnia a megsérült vízi járművet, amelyet az egyenruhások motorcsónakból vizsgáltak.
A kisebb hajó fedélzetén nyolc felnőtt utas tartózkodott, ketten közülük életüket vesztették, egy ember súlyosan megsérült, öten pedig eltűntek.
A rendőrség a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen




