
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Összeütközött egy szállodahajó és egy másik hajó szombaton éjjel Verőcénél a Dunán. Előzetes jelentések szerint ketten meghaltak, öten pedig eltűntek a baleset következtében – értesült az Index.

A fotó illusztráció: MTI/Máthé Zoltán
A Pest vármegyei katasztrófavédelemhez néhány perccel éjfél előtt érkezett jelzés a balesetről. A helyszínre a szentendrei, a váci és fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltókat is kiküldték.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője egy sajtótájékoztatón elmondta, összesen nyolc felnőtt utazott a kisgéphajón.
Megerősítette, hogy ketten meghaltak, öten pedig eltűntek. Három férfit és két nőt jelenleg is motorcsónakokkal és drónokkal keresnek.
A szállodahajót közben Komáromnál állították meg a rendőrök.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen