
Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi
Sokkoló felvétel készült arról, ahogy halálra gázolták egy fiatal rollerest Budapesten a 11. kerületben. A busz kanyarodás közben sodorta el a 20 éves férfit, beesett alá és métereken át görgette a testét. A több tonnás busz többször áthajtott rajta, hiába próbált kimászni alóla, végül összenyomta a mellkasát, a rolleres azonnal meghalt.
Egy másik felvételt pedig egy autó fedélzeti kamerája rögzített Budapesten a Haller utcában. A sofőr észrevette a földön hagyott rollert, azonban már nem tudta kikerülni és áthajtott rajta. Néhány méterrel arrébb pedig egy újabb elektromos roller hevert az úton, ezt ki tudta kerülni, de az első így is komoly kárt okozott az autójában.
Egyre többen használnak elektromos rollereket az utakon, emiatt pedig megnőtt a balesetek száma is. Július 16-ától azonban kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni ezekre a járművekre.
Egy ügyvéd szerint a biztosításnak köszönhetően rövidülni fog a kártérítési eljárás a balesetek után.
Általában az ilyen rollerek által okozott károk érvényesítése nagyon nehéz és célszerűbb az, ha egy biztosító társaság vállalja ezt át és egy biztosító társasággal szemben lehet érvényesíteni, mint egy magánszeméllyel
– nyilatkozta a Tényeknek Tóth István közlekedési szakjogász.
A biztosítás díjáról a társaságok döntenek, erről már a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője beszélt a Tényeknek.
A biztosítótársaságok most dolgoznak a díjszabásokon és legkésőbb június 8-ig teszik közzé az érvényes tarifáikat
– mondta Lambert Gábor.
Azokra a járművekre lesz kötelező biztosítást kötni, amelyek 25 kilogrammnál könnyebbek és gyorsabban tudnak menni 25 kilométer/órás sebességnél, valamint amelyek 25 kilogrammnál nehezebbek, a sebességük pedig meghaladja a 14 kilométeres sebességet.
Kapcsolódó tartalom:

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak