
Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás
Évek óta súlyosan szankcionálják a büntetőfékezést, a komoly bírság mellett pedig még a jogosítványát is elveszítheti az, aki megszegi a szabályokat. Ennek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy még mindig akad egy-egy autós, aki hirtelen fékezéssel próbálja megleckéztetni autóstársát.
Így történt ez néhány nappal ezelőtt is, amikor a Biatorbágy felé vezető úton egy Ford sofőrje jobbról megelőzte az előtte haladó autóst, majd akkorát fékezett, hogy a társának le kellett térnie az útról. Az esetről a Budapesti Autósok érintett olvasójának fedélzeti kamerája videót is készített.
Biatorbágy felé haladtunk, amikor egy Ford Focus jobbról bevágott elénk, majd mikor dudáltam, illetve jeleztem neki, hogy baleset veszélyesen megy elkezdett büntetőfékezni. Feljelentést mindenképpen fogok tenni, mivel elegem van az ilyen fajta viselkedésből és az útra se való! Remélem a rendőrség a videó alapján eljárást indít
– írta a sofőr.
Néhány nappal az eset előtt egy távolsági buszt büntetett meg egy terepjáró autó az M7-esen, habár abban az esetben nem fékezett, hanem a pickup speciális hátsó reflektorát kapcsolta a buszvezető arcába. Egy másik autós az esetről videót is készített, amihez leírta, hogy az autóst először megelőzte a busz, vélhetően emiatt folyamodott a vakító fény használatához. Az ugyanis szerintük kevésbé fordulhatott elő, hogy esetleg az index helyett véletlenül a hátsó reflektor kapcsolójához nyúlt.
Címlapfotó: Budapesti Autósok

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok