
Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás
Évek óta súlyosan szankcionálják a büntetőfékezőket, a komoly pénzbírság mellett ugyanis a jogosítványát is kockáztatja az, aki más sofőrökön ilyen módon próbálja levezetni a feszültségét. Éppen ezért úgy tűnik, ritkulnak már az utakon a fékezgetők, de előfordul olyan is, hogy máshogyan próbálják megleckéztetni a többi sofőrt.
Így történt ez múlt vasárnap is az M7-es autópályán nem sokkal este 8 óra előtt, amikor egy dühös terepjárós úgy döntött, keményen megbünteti az őt megelőző buszt. A Budapesti Autósok egyik olvasójának fedélzeti kamerás felvételén jól látható, hogy a pick up fékezés helyett a hátsó reflektorát kapcsolta a sofőr arcába.
A videó készítője leírta, hogy az autóst először megelőzte a busz, vélhetően emiatt folyamodott a vakító fény használatához. Az ugyanis szerintük kevésbé fordulhatott elő, hogy esetleg az index helyett véletlenül a hátsó reflektor kapcsolójához nyúlt.
Címlapfotó: Budapesti Autósok

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok