
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Újabb részletek derültek ki a Kazinczy utcai gyilkosságról, a rendőrség hétfőn kora délután közleményében azt írta, miután a holland nő féltékenységből kétszer vállon szúrta volt párját, a férfi a helyszínen elvérzett. Ezután a késelő megkezdte az 54 éves férfi újraélesztését, ekkor viszont már túl késő volt. A kiérkező rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Vallomásában az egyenruhásoknak azt mondta, hogy az esetre nem emlékszik. Az életvédelmi nyomozók a nőt őrizetbe vették.
Mint arról korábban beszámoltunk, hétfő hajnalban gyilkosság történt Budapest VII. kerületében, ahol egy bérelt lakásban veszett össze egy holland pár. A nő olyan súlyosan megkéselte a férfit, hogy az a helyszínen elvérzett, már a mentők sem tudták megmenteni az életét.
Címlapfotó: MTI/Mihádák Zoltán

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen