
Gyilkosság történt a VII. kerületben, az áldozat a helyszínen elvérzett – Fotók
Egy holland nő halálra késelte párját.
Tenyek.hu 2024. február 19., hétfő 08:09
Halálra szúrta a párját egy holland nő egy bérelhető, VII. kerületi lakásban - számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye alapján az MTI.
Azt írták, hogy több bejelentés érkezett a rendőrségre egy erősen vérző férfiról hétfőre virradóan a Kazinczy utcából. A megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni - tették hozzá.
A közlemény szerint a bérelhető lakásban egy középkorú holland pár veszett össze, majd a nő egy késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfit, hogy az a helyszínen elvérzett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást, a nőt a helyszínen elfogták, elszámoltatása folyamatban van - áll a közleményben.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

