
Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál
Kormos gerendák, szénné égett konzervek és düledező romok. Így néz most ki az Ózd kiskapud-telepi kutyaotthon udvara. A menhely raktára szombaton gyulladt ki és égett le.
A tüzet egy meghibásodott hősugárzó okozta. Az esethez nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, de a könnyűszerkezetes épületet már nem tudták megmenteni.
A menhely vezetője azt mondta, hogy mindenüket a leégett raktárban tárolták, ezért most nagyon nehéz helyzetbe kerültek.
„Mindent ott tartottunk. A kutyák dolgait, az ennivalókat, a saját összes dolgunkat, a szerszámokat. Minden gyógyszert, gumikesztyűk, fertőtlenítőszerek, minden ott volt külön fakkokban elhelyezve. Sajnos minden a tűz martalékává vált” – Fazekas Ildikó.
A raktárban egy idős, beteg kutya is volt, neki melegítettek a meghibásodott hősugárzóval. A kutya mozgásképtelen volt, nem tudott kimenekülni, bennéget.
„Azóta is a hatása alatt vagyunk, hogy Rozálkát nem tudtuk megmenteni, mert mire mi ideértünk ő addigra már nem élt” – tette hozzá a menhelyvezető.
A többi kutya szerencsére jól van, ők továbbra is a telepen vannak.
A szerencsétlenül járt menhely számíthat a helyi Fidesz segítségére, erről a párt önkormányzati képviselője beszélt. Azt mondta, a héten már meg is kezdik a raktár újjáépítését.
„Évek óta segítjük a kiskapudi állatmenhely munkáját, rendkívül hálásak vagyunk nekik azért, amit végeznek a kóbor állatokért és az ózdiakéért, ezért szombaton, amikor megtörtént ez a sajnálatos esemény elsőszóra jöttünk és segítettünk” – mondta Csuzda Gábor önkormányzati képviselő.
A rengeteg segítség ellenére az Ózd kiskapud-telepi menhely nagyon nehéz helyzetbe került, ezért továbbra is várják támogatásokat.

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen