
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Kritizálta a szex miatt, ezért ölhette meg barátnőjét a kegyetlen Angyalföldi gyilkos. A férfinek ugyanis sértő megjegyzést tett a férfiasságára a barátnő, ez dühítette fel.
A legfrissebb információk szerint a támadó ráadásul nem csak megkéselte a nőt, hanem még egy kalapáccsal is összezúzhatta a testét. A férfi védőügyvédje azt mondja: nem kizárt, hogy a gyilkos hirtelen felindulásból ölt.
„Az első pillanattól kezdve ebben az ügyben felmerült a szerelemféltés, mint nagyon fontos körülmény. Nyilvánvaló ennek egy olyan formája, ami egy hirtelen, robbanásszerű tragédiába torkollott. Ezt vizsgálják a hatóságok is, most jelen pillanatban” – nyilatkozta Somos Zoltán a gyanúsított védőügyvédje, aki szerint nem kizárt, hogy a támadó hirtelen felindulásból ölt.
A meggyilkolt 27 éves nő egy ideje már szakítani akart a férfivel, részben azért, mert Róbert elvesztette a munkahelyét és kilátástalanná vált az élete.
„Ettől az időtől datálódnak az ő különböző anyagi jellegű problémái. Meglehetősen zilált volt ez az időszaka és ő kapaszkodott ebbe a hölgybe, én úgy gondolom” – tette hozzá.
A nő viszont ekkor már a támadó férfiasságát is sértegethette. T. Róbert a vallomásában ugyanis azt állította, hogy barátnője kevésnek találta az ágyban nyújtott, szexuális teljesítményét.
Abban az esetben, ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a gyilkos hirtelen felindulásból ölt, akkor maximum 8 évet kaphat, ellenkező esetben viszont akár élete végéig is a rácsok mögé kerülhet.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van