
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
A Fővárosi Főügyészség a napokban emelt vádat azzal az 50 éves férfivel szemben, akit régóta zavart a lakóházuk közelében élő hajléktalan nő, ezért kegyetlen módszert választott ahhoz, hogy onnan az végleg elmenjen – derült ki a Fővárosi Ügyészség hivatalos sajtóközleményéből.
Koldult és ivott, illetve ittas állapotban többször hangoskodott is. A nő 2020-ban fizikailag legyengült állapotban volt, helyváltoztatásra is csak korlátozottan, járókerettel volt képes.
A férfit zavarta a nő életmódja, ezért megkérte, hogy menjen máshova. Miután ez nem történt meg, többször tett bejelentést, azonban a hatóságok intézkedéseit nem tartotta megfelelőnek, tehetetlennek érezte magát.
A férfi később már a tettlegességig is eljutott. 2020 nyarán és őszén többször leöntötte a hajléktalant vízzel azért, hogy kellemetlenséget okozzon neki, és ezáltal eltávolítsa őt. Volt, hogy emiatt a nő egy rövid időre elhagyta a teret, de aztán újra visszatért.
December 13-án, éjszaka, a férfi lement az utcán parkoló autójához, majd odament a közeli posta bejáratához, ahol a nő aludt.
Ekkor ismét arra az elhatározásra jutott, hogy leönti a sértettet vízzel. A férfi kis idő múlva visszatért, a plédekkel betakarózva alvó nőhöz lépett, és - annak tudatában, hogy a mozgásában korlátozott, leromlott egészségi állapotban lévő nőkihűlhet és akár meg is halhat - egy egész vödör vizet a ráöntött, majd magára hagyta. A hajléktalan áldozat végül kihűlés miatt még az éjszaka folyamán életét vesztette.
Holttestét reggel fedezték fel, és emiatt rendőri intézkedés indult. Amikor a férfi ezt észrevette, valamint megtudta azt is, hogy a nő kihűlés miatt halt meg, a magánakciójához használt vödröt összetörte és kidobta a társasház melletti szemetesbe, az éjszaka során viselt ruháit és sapkáját pedig szétvagdosta, majd azoktól is megvált.
A Fővárosi Főügyészség az 50 éves férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál