
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Hozzátartozója eltűnését jelentette be egy győri lakos szombaton kora este a rendőrségnél. A rokon aggódott, hiszen már másfél napja nem érte el a balatonfüredi nyaralójában lévő férfit – írta a police.hu.
A rendőrök előbb telefonon próbáltak meg kapcsolatba lépni az eltűnttel, és a férfi fel is vette, azonban a szakadozó térerő miatt alig lehetett valamit érteni, hangja halk volt. Az egyenruhások csak annyit tudtak meg, hogy egy sűrű nádasban elsüllyedt, és nem tud kimászni.
A segítségére induló járőrök kiabálását nem hallotta a kimerült férfi, így nagyon jól jött, hogy elmondta, gyerekzsivajt hall valahonnan kiszűrődni. Az információ birtokában a rendőrök az örvényesi strand melletti sűrűn benőtt részen kezdtek kutatni, közben számokat kiabáltak. A bajbajutott ezt meghallva próbálta jelezni, merre van pontosan.

A fotó illusztráció: police.hu
Egy rendőrségi helikopter, a balatonfüredi önkormányzati tűzoltók, a vízimentők, valamint a vízi rendészet emberei is segítették a keresést.
Végül este negyed kilenckor találták meg a mozgásképtelen férfit térdig az iszapban. Kiszabadították, és előbb a nádas szélére, majd utcára vitték, a mentők pedig kórházba szállították.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért