
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Közép- és Kelet-Európa legnagyobb, középiskolásoknak szóló üzleti versenyének nemzetközi döntőjét július elején rendezték Varsóban. A High School Business Challenge országos elődöntői már angol nyelven zajlottak. A résztvevők négy fordulóban valós üzleti kihívásokkal szembesültek. Az első három nemzeti fordulót követően az országos versenyek legjobb csapatai a lengyel miniszterelnöki kancellárián megrendezett nemzetközi döntőben találkoztak. A többnapos, kemény üzleti megmérettetés végén a Magyarországot képviselő, a Pénziránytű Alapítvány diáknagyköveteiből álló, Nagy Bence-Hidasi Ákos-Takács Benedek alkotta csapat végzett az élen. A különös nevű, Trois Cent Soixante Croissants csapat itthon évek óta remekül szerepel a pénzügyi és vállalkozói versenyeken, az idei nemzetközi siker azonban kiemeli őket az egyre nagyobb és erősebb hazai mezőnyből.

A budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium 12. osztályos diákjai Figura Magdolna tanítványai. A magyar csapat tagjai ötödikes koruk óta érdeklődnek a pénzügyek és a üzleti világ iránt. A diákok szerint a sikerük titka - a korábbi versenytapasztalatok mellett - a csapatmunkában, a kreativitásban és elkötelezettségükben rejlik. Felkészítő tanáruk, Figura Magdolna hangsúlyozta, hogy a pedagógusnak mentorként kell részt vennie a közös munkában, melyben a kezdeti tanári ismeretmegosztást idővel fel kell váltsa a támogató tevékenység, az ösztönzés, a problémafelvetés.

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál