
Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban
Március elején adta hírül a cég, hogy az utcaképet rögzítő autói újra megjelennek a magyar utakon, mostanra azonban már több helyen találkozhatunk a kamerarendszerrel felszerelt Google autókkal. Az elmúlt hetekben Kaposváron tűnt fel, akkor sokan le is fényképezték, balatoni útjuk során azonban a sonline.hu információi szerint megtámadták a járművet.
Később a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a hírt, miszerint hétfőn 11 óra körül, Balatonőszöd belterületén az akkor még ismeretlen tettes sérelmezte, hogy egy utcaképet engedéllyel rögzítő kamerás autó felvételeket készített a környékről. Az autó vezetőjét félreállította, ingerülten kérdőre vonta, majd a nála lévő vasvillával megrongálta a kamerarendszert, ami működésképtelenné vált.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az autó sofőrje ekkor értesítette a rendőröket, akik az agresszív férfit rövidesen elfogták és előállították a siófoki rendőrkapitányságra. A nyomozók az 51 éves balatonőszödi férfit rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A Google Street View márciusi közleményében kiemelte, hogy a személyes adatok védelméhez való jogok érvényesülése érdekében a közzétételt megelőzően speciális eljárás alá vetik a képeket, amely elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók.

Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Iskolából hazafelé mentett életet egy 17 éves fiú

Újabb hírek érkeztek a tiszaújvárosi robbanás sérültjeiről

Nemzetközi bűnbandát számolt fel a NAV

Veszprémbe költözött Samu

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt