
Már csak a cipő látszott ki, holttestet találtak a hó alatt Nógrádban
Motorozni indult a fővárosban a Totalcar egyik olvasója a napokban. A XI. kerületi Egér úton haladt a Kőérbeki út irányába, mikor az M1-es autópálya lehajtójához érve feltűnt egy autó a külső sávban. A kocsi lassítani kezdett, úgy tűnt, meg is áll, ám egyszer csak kitette balra az indexet, majd elkezdett visszafordulni.
A motoros 60 kilométer per órával érkezett, ám már nem tudott időben megállni. Váratlanul is érte a manőver, hiszen dupla záróvonalon vágott át a Volkswagen sofőrje.
Sajnos nem volt esélyem az autót jobbról kerülni, és mivel a kürt hangjára sem állt meg
– mondta az eset áldozata, akinek sikerült 30-ra visszalassítania az ütközés pillanatáig, és zúzódásokkal megúszta a balesetet.
Az autóst viszont egyáltalán nem érdekelte, mi van vele, hátratolatott, majd lógó lökhárítóval olajra lépett.

Már csak a cipő látszott ki, holttestet találtak a hó alatt Nógrádban

Újabb bejelentést tett az operatív törzs

Megrázó videó: Egy luxusautó tört totálkárosa Rákospalotánál

Holttestet találtak Zalaegerszegen, egy férfi az áldozat

Nem rendeltetésszerűen használta a hólapátot egy férfi Balatonalmádiban, rendőrök vitték el

Súlyos vadászbaleset történt Zalában, a kocsiban sült el a fegyver

Itt az Operatív Törzs rendkívüli bejelentése az ítéletidőről: óriási veszélyre figyelmeztetnek a szakemberek + Videó

Vörös riasztást adtak ki több vármegyére, embert próbáló napok előtt állunk

Dermesztő rekord dőlt meg éjszaka, hihetetlen számot közöltek

A mentősök elmondják, komoly veszélyei vannak a hidegnek, kihűlésnek

Tankok lepték el Miskolc utcáit, vörös kód lépett életbe

Drámai életmentés volt Tanakajdon, szerencsére időben érkezett a segítség