
Törtem, zúztam, amit csak bírtam - vallott a hegyeshalmi tomboló - Fotók
Elfogták a Hegyeshalomban történt rongálások elkövetőjét.
Tenyek.hu 2023. március 22., szerda 12:32
A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást, aki március 9-én hajnalban Hegyeshalom területén a Fő utcában, a Pozsonyi úton, illetve a Szérű soron – összesen nyolc helyszínen – különböző tárgyakat és értékeket – így postaládát, egy terasz korlátját, ingatlan fakerítését, ereszcsatornát, parkoló autót, egy lakás ablakait, bútorokat és függönykarnisokat – rongált meg, illetve az egyik helyről függönyöket lopott el. Az ismeretlen elkövető a bűncselekményekkel több százezer forint értékű kárt okozott – közölte a rendőrség.
A nyomozók az ügyben – egy kamera felvételeinek felhasználásával – felhívást jelentettek meg, és az állampolgárok segítségét kérte az elkövető beazonosításához, amely végül sikerre vezetett. A nyomozók az ügyben tanúkat hallgattak meg, és az eljárás során beszerezett adatok elemzését és értékelését követően egyértelműen beazonosították a bűncselekmények elkövetőjét.
Fotók: police.hu
Az információk birtokában a mosonmagyaróvári rendőrök kedden hajnalban hegyeshalmi otthonában elfogták a 34 éves fiatalembert, akit a rendőrkapitányságra történő előállítását követően két rendbeli rongálás vétsége, lopás, illetve garázdaság vétsége elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A férfi a nyomozóknak a bűncselekmények elkövetését beismerte, és elmondta, hogy az esetet megelőzően alkoholt fogyasztott, majd az utcán tört, zúzott, azonban tettére nem tud megfelelő magyarázatot adni, de azt nagyon megbánta.
+Ez is érdekelheti

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál





