
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
A jelenleg 26 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett zsarolás és kényszerítés bűntettében mondták ki bűnösnek. A két letartóztatott férfit 2021 nyarától egy zárkában helyezték el a Szegedi Fegyház és Börtönben, a kapcsolatuk kezdetben jó volt, de szeptemberéről a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött a sértettbe, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta.
A sértettnek moslékot kellett ennie, a vádlott elvette tőle a csomagját és olyan is előfordult, hogy családjának pénzt kellett tennie egy zárkatársuk telefonjára. A sértett - hogy elkerülje a bántalmazásokat - vádlott minden kérését teljesítette.

A kép illusztráció: Shutterstock
A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, 2021. november 8-án a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként egy, összesen három liter, majd a végén további öt liter vizet megigyon. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére is utasította. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, epilepsziás rohama alakult ki, el vesztette eszméletét, majd kórházba szállították, és gyógykezelték. A sértettnél vízmérgezés - a szervezet nátriumháztartásának felborulása - miatt kialakuló agyödéma, életveszélyes állapot lépett föl.
A vádlott - mielőtt a sértettet elszállították - megfenyegette a zárkatársait, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a sértett egyszer csak lefordult a székről. A vádlott az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét, elmondta, nagyon megbánta a történteket, és örül annak, nem lett komolyabb baja a sértettnek. Az ügyészség, a vádlott és a védő három nap gondolkodási időt tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére - közölte az MTI.

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés