
El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás
A gyanú szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki Közúti Határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között előre meghatározott arányban elosztják.
Az elkövetők között tiszti rendfokozatú nincs, a legmagasabb beosztású határrendész az átkelőhelyeken szolgálatot ellátó szolgálatirányító parancsnok és átkelőhely-ügyeletes volt - írták. A két-két szolgálatirányító parancsnok, illetve átkelőhely-ügyeletes közvetlenül nem fogadott el jogtalan előnyt, alárendeltjeiket a bűncselekmények elkövetésében azzal segítették, hogy kívánságuknak megfelelően olyan sávokra osztották be, ahol nagyobb esély volt a vesztegetési pénzek megszerzésére. Továbbá elöljárói kötelességüket megszegve a tudomásukkal zajló korrupcióról nem tettek jelentést, azzal szemben nem léptek fel, s ezért cserébe kaptak a vesztegetési pénzből - olvasható a közleményben.

A fotó illusztráció: police.hu
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz, és 17 határrendész, illetve egy civil őrizetét rendelte el, a gyanúsítotti kihallgatások folyamatban vannak - közölték.
Kedden mintegy háromszáz rendőr és ügyész hajtotta végre az akciót az ártándi magyar-román közúti határátkelőhelyen, amelyről aznap este a KNYF azt közölte: a bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi és közterületi támogató alosztályai vettek részt.
Forrás: MTI

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket