
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
A szülők először az egyik közösségi portálon tették közzé, hogy lányuk mit osztott meg velük. A rendőrséghez azt követően fordultak csak, hogy az iskola erre kérte őket. A Szegedi Rendőrkapitányság az édesanya feljelentése alapján zaklatás vétsége miatt rendelt el nyomozást. A rendőrök a hétvége folyamán széleskörű adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki – közölte a rendőrség.
A nyomozók a bizonyítékok eredményeként kétséget kizáróan megállapították, hogy a kislányt a villamoson senki sem szólította meg, az általa leírt támadó nem is utazott a közösségi közlekedési eszközön, így arról senkit sem kellett leszállítani a gyerek védelme érdekében. A 12 éves lányt édesanyja jelenlétében meghallgatták a rendőrök. Végül a kislány elismerte, hogy csak kitalálta a történetet.
A rendőrség arra kéri a szülőket, hogy amennyiben bűncselekmény gyanújáról szereznek tudomást gyermeküktől, a közösségi portálok helyett először a hatóságtól kérjenek segítséget.
A fotó illusztráció (police.hu)
Korábbi tartalmak:

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki