
Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak
Azt írták, hogy a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a 27 éves férfit, aki február 28-án este "a XI. kerületi Költők Parkjában találkozott a kiskorú sértettel, ahol beszélgettek, majd később felmentek a férfi XI. kerületi lakásába, ahol folytatták a társalgást és közben alkoholt fogyasztottak".
A közlemény szerint "egy idő elteltével a lány úgy döntött, hogy mivel későre jár, hazamegy, ezért felállt és elindult a szobából kifelé". A férfi ekkor megragadta a sértett kezét, majd az ágyra rántotta a lányt és erőszakoskodni kezdett vele.
A sértett a lábaival eltolta magától a férfit, aki azonban nem hagyott fel a támadással, testi erőfölényét kihasználva lerángatta a lányról a nadrágját. A sértett továbbra is kitartóan védekezett, megrúgta a vádlott fejét, a férfi orra és a szája is vérezni kezdett, majd meg is harapta a férfit, aki végül a lány kitartó ellenállása miatt felhagyott a támadással.
A főügyészség közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság a vádlottat 18. év alatti személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt 4 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a kiskorúakat érintő valamennyi foglalkozástól.
A bíróság - ügyészi indítványra - fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.
Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be - áll a közleményben.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)
Korábbi tartalom:

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot

Külföldön csaptak le egy toplistás magyar bűnözőre

Óriási fordulat jön: Rákapcsol az időjárásunk

Óriási összefogással mentettek életet az ibrányi tűzoltók, speciális eszközöket is bevetettek

Állásinterjún omlott össze egy férfi keringése, mentő sietett a budapesti helyszínre

Infarktust kapott egy gödrei férfi, miután kirabolták - Fotók

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat