
Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson
A szíriai és törökországi tragédia az egész világot megviselte, mentőcsapatok és civilek ezrei próbálják a túlélőket megmenteni. Éjt nappallá téve dolgoznak, azonban nem csak a hideg időjárás nehezíti meg munkájukat, a lelküket minden veszteség megviseli, a holttestek és a sikertelen életmentések is megrendítik őket.
Ahogyan arról szombaton beszámoltunk, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai 36 órán keresztül küzdöttek a 15 éves Ali életéért, azonban a kisfiú végül meghalt.
Ezután viszont újabb nehéz helyzeten kellett túllendülnie a magyar életmentőknek, melyről a szolnoki Életjel Mentőcsoport tagjai szívszaggató történetet osztottak meg közösségi oldalukon.
„Egyszercsak előbukkant egy felnőtt, és két gyermeki test! Sajnos, az már ekkor kiderült, hogy a nagyobbik kisgyermek nem élte túl ezt a 4 napot. De az anya és a 4 hónapos baba életben van!” – írta pénteken Turi László, a szervezet tagja.

Fotó: Életjel Mentőcsoport hivatalos Facebook-csoportja
A sikeres felfedezés után viszont még közel egy órás munka várt a szakemberekre, mire közel tudtak kerülni a kis családhoz.
Mire azonban sikerült kihozni a törmelékekből a négy hónapos gyermeket, édesanyja feladta a küzdelmet és örökre elaludt.
„Talán úgy érezte, sikerült megmentenie gyermekét, megtette, amit csak tehetett” - fogalmazott meghatóan bejegyzésében az életmentő.
A babát végül egy izolációs fóliában hordágyra tették, majd onnan a mentőautóba vitték, hogy minél előbb orvosi ellátást kapjon.

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval