
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hétfőn két nagyobb földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, melyeket erős utórengések is követtek.
Már több mint 20 ezer ember halt meg a természeti katasztrófában, az áldozatok száma pedig egyre nő.
A mentőegységek versenyt futnak az idővel, a szakemberek és a civilek egyaránt fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy kimentsék a túlélőket a romok alól.
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kedden adott hírt arról, hogy egy teljes családra bukkantak a törmelékek alatt.
„Sikeresen kiemeltünk a romok alól egy másfél éves kisgyermeket és a nagypapáját. Most a 15 éves Ali életéért küzdünk” – számolt be Facebook-közleményében a mentőcsapat.
Szombat reggel azonban szomorú hírt közöltek a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai.
Szívszaggató bejegyzésben adták hírül, hogy hosszas próbálkozás után sem sikerült megmenteniük a kis Ali életét. A kisfiúért 36 órán keresztül küzdött a magyar csapat.
„A katasztrófa után 32 órával találtuk meg a családot egy igazán méltatlan helyzetben. Egymáson átesve, összeszorulva, egymásba akadva, födémek által összenyomva találtunk rájuk 6-7 méter mélyen. Hárman még éltek. Megfeszített munkával lejutottunk hozzájuk, de ami ott fogadott minket arra nincsenek szavak. A gyermek haldokló édesapja elzárta a testével az utat Alihoz és testvéréhez. Rajta tudtuk, hogy nem tudunk segíteni, így kerülőutat kerestünk és szép lassan elértük a gyermeket, akinek idő közben a lánytestvére is meghalt” – fogalmazott a szervezet.
„Hosszú, 36 órás küzdelemmel négy irányból próbáltuk menteni a gyermeket, akivel végig kommunikáltunk, hol nyugtattuk, hol viccelődtünk. Fogtuk a kezét, itattuk, bíztattuk, mert hittünk benne, hogy időben ki tudjuk menteni a szorult helyzetből. A mentés során utolsó esélyként felmerült Ali lábainak az amputálása is, így konzultációra kihívtuk a holland csapat orvosait is, de a szűk hely miatt szerintük sem lehetett végrehajtani. Ali 38 óra közös küzdelem után örökre elaludt....Őt nem sikerült megmentenünk” – írták megrendülve közleményükben.
Címlapfotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hivatalos Facebook-oldala

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt