
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szerinte a pedofilok ellen zéró toleranciát kell hirdetni.
„A pedofília számomra az a kategória, amit sem emberi, sem szervezeti, sem pedig állami szinten nem szabad tolerálni” – hangsúlyozta a művész.
Hozzátéve, hogy szülőként és állampolgárként is tiltakozik az ilyen aberráció ellen, illetve annak tolerálásának propagálása ellen.
„Három gyermek édesapjaként is mondom: nagyon helyesnek tartom, ha a büntetőtörvénykönyv értelmében az állam a lehető legszigorúbban lép fel a gyermekek megrontóival, megbecstelenítőivel szemben.
A kormány 2021 nyarán fogadta el a gyermekek védelméről szóló törvényt, a jogszabályok azonban az utóbbi botrányos esetek után további szigorodhatnak.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1-en hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is kiemelten kezeli a gyermekvédelem ügyét.
Korábbi cikk:
B. Zsolt esete nem egyedi: tizenkét pedofil tanár ült már a vádlottak padján az utóbbi években

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen