
Drogozott, majd autókat rongált egy mosonmagyaróvári férfi - Fotók
A hatóságok pár órán belül elfogták.
Tenyek.hu 2023. február 27., hétfő 17:22
Az eset vasárnap hajnalban történt Mosonmagyaróváron, amikor egy helyi férfi betelefonált a rendőrségre, miszerint a Fecske utcában nem sokkal éjfél után nagy hangra lett figyelmes, amely az utca felől érkezett – derült ki a police.hu hivatalos közleményéből.
A fura hangokat követően kiment a családi háza elé, és ekkor észlelte, hogy az ott parkoló autójának a jobb oldali visszapillantó tükrét letörték.
A helyszínre érkező rendőrök ezután gyors adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek során kiderült, hogy további hat autó jobb oldali tükrét megrongálták, és az egyik kocsi rendszámtábláját is letörték.
Egy tanú elmondta, hogy látta, ahogy egy fiatal férfi a kezével hajtogatja az egyik autó visszapillantó tükrét. A hatóságok a szemtanú által adott személyleírás alapján keresni kezdték a rongálót.
Az egyenruhások végül hajnali 3 óra körül megtalálták és igazolták a 24 éves férfit, akire illett a szemtanú által adott személyleírás. Ezt követően a járőrök elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították.
A rendőrök a rongáló viselkedése miatt drogtesztet is végeztek a fiatalon, mely pozitív értéket mutatott.
A nyomozók garázdaság és kábítószer birtoklása miatt további eljárást indítottak a férfi ellen.
+Ez is érdekelheti

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében






