
Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő
Szombaton délután, egy balatoni strand gondnoka arról tett bejelentést, hogy egy fiatal férfi részegen a strand vendégeit sértegette, kötekedett és verekedett a társaságában lévőkkel. A helyszíne érkező járőrök azt látták, hogy 8-10 ember körbeállt egy erőszakos férfit, aki feldúltan kiabált, miközben társai próbálták megnyugtatni.
Az agresszív férfi a rendőri intézkedés során is tovább kiabált, a rendőröket trágár jelzőkkel illette, majd feléjük lépett. Ekkor a járőrök egyike, bal karját kinyújtva próbálta távol tartani magától a férfit, aki először a rendőr karjára csapott, majd egy hirtelen mozdulattal a rendőrt ököllel arcon ütötte. A támadás következtében a rendőr megszédült, szemöldöke felrepedt és a fogából is letört egy darab. Az ütés után a férfit társai megfékezték, majd a rendőrök megbilincselték és a kórházba szállították.

Fotó: Ügyészség
A rendőrség garázdaság miatt őrizetbe vette a férfit, akit később a nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatott ki gyanúsítottként. A büntetlen előéletű gyanúsított beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezik.
A bűncselekményt mobiltelefonnal rögzítették, a felvétel itt megtekinthető.

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton

Fotók érkeztek, durván kiégett egy kamion az M5-ösön

111 riasztás egy nap alatt – Itt az elmúlt 24 óra mérlege