2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó
5°C Budapest

Videóra vették, ahogy hajléktalanokat aláznak a mohácsi rendőrök, felkavaró részletek derültek ki

A rendőrök válogatott módon kínozták a hajléktalanokat, amelyekről videófelvételeket is készítettek. Az ügyészség most emelt vádat ellenük.
Tenyek.hu
2022. május 19., csütörtök 12:16
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügy vádirata szerint 2021 januárjában a húszas évei elején járó két rendőr a mohácsi járőrözésük során hajléktalanokat vert és alázott meg. A fiatalabb rendőr a földön fekvő és ittassága miatt magatehetetlen hajléktalant társa jelenlétében többször fejen rúgta.

Pár nappal később a rendőrök arra bírták rá, hogy „léggitározzon” és énekeljen. A sértett a felszólításnak eleget tett, amelyről egyikük videófelvételt készített, és elküldött egy mohácsi kollégájuknak. Az üzenetet fogadó rendőr reagált a videóra, azonban erről nem tett feljelentést, amellyel ő is bűncselekményt követett el.

A rendőrök nem elégedtek meg ennyivel, ugyanis később ismét felkeresték őt és egy másik hajléktalant, majd könnygázspray-vel indok nélkül lefújták őket. Egyiküket lábon is rúgták, amelyről szintén videót készítettek.

Az egyik rendőr továbbá katonai bűncselekményt is elkövetett azzal, hogy szolgálata végén jelentésében – elöljáróit megtévesztve – valótlanul állította azt, hogy intézkedett egy sofőrrel szemben, holott az ellenőrzés a valóságban nem történt meg.

A nyomozó ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a kizárólag katonai bűncselekményt elkövető rendőrrel szemben – tekintettel a beismerő vallomására is – a bíróság alkalmazzon megrovás intézkedést. A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteket bántalmazó rendőrök szolgálati jogviszonya időközben megszűnt, a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség esetükben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

A címlapfotó illusztráció.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk