
Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

A fiatal egy kalapáccsal esett neki az 59 éves nagymamának, Sherry Cole-nak és 7 éves unokájának, Jessie Allennek az amerikai Tennessee állam egy városában április végén. A helyszín a beszámolók szerint gyakorlatilag be volt borítva vérrel. A 16 éves gyilkost a rendőrség előállította. Először gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, de ezt azóta módosították gyilkosságra – írta meg most a CrimeOnline.
A fiú eleinte a fiatalkorúak bírósága elé került, de most indítványozták, hogy felnőttként történjen ellene vádemelés. A hatóságok nem közölték, hogy mi lehetett a fiatal indítéka, ugyanis májusban a bíróság elrendelte, hogy a sajtónak ne közöljenek semmilyen információt az ügyről.
A kerületi ügyész azonban azt nyilatkozta, hogy „vérfagyasztó” körülményei vannak az esetnek.
Hozzátette, hogy muszáj figyelembe venniük, hogy milyen brutális bűntettről van szó, és milyen helyzetben van a vádlott fiatalkorú. Úgy fogalmazott, hogy az egyetlen büntetés, amely a borzasztó tettnek megfelel az az, ha felnőttként kezelik a fiút. Azzal folytatta, hogy ha felnőttként tudják kezelni, és valóban gyilkosság a vád ellene, akkor életfogytiglanra lehet javaslatot tenni, a feltételes szabadlábra helyezés kizárásával.
Címlapfotó: WBIR Channel 10

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe