
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Heteken keresztül se éjjele, se nappala nem volt a bulin történtek után V. Anitának. A 24 éves nő választókerületi szervezőként kapott meghívást tavaly decemberben a Jobbik disznóvágására, ahol a párt szabolcsi vezetői, a felső pártvezetés tagjai is hivatalosan voltak, természetes volt hát, hogy ő is jelen lesz. Annak ellenére, hogy párja, az akkor még alelnöki tisztséget betöltő Szilágyi György hiába kérte, nem hívták meg. Legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy bajba kerülhet, pedig a férfiakkal teli buli egy ponton rémálomba fordult számára: becsalták egy szobába, az ajtót rázárták, az egyik jobbikos pedig erőszakoskodni kezdett vele. Segítségért kellett kiabálnia, hogy valaki észrevegye, mi történik. Ha nincs Gyüre Csaba, a párt megyei elnöke, aki a kiáltozást hallva kimentette a szobából, talán még sokkal durvább dolog történik. Természetesen a fiatal nő, amint tudta, felhívta az élettársát. Az ügy kirobbanása óta Anitát megbélyegezték, és csak még több támadás éri. A fiatal nő kevesektől kap támogatást, nekik a párján keresztül a Facebookon fejezte ki köszönetét. A Blikknek sikerült Szilágyi Györgyön keresztül elérnie telefonon V. Anitát, aki elsőként nekik beszélt röviden a támadás lelki következményeiről.
„Megmondom őszintén, éppen tegnap beszéltünk arról, hogy talán érdemes lenne szakember segítségét kérnem, aki segít a trauma feldolgozásában. Ez pszichológusi segítséget jelentene, ezen még gondolkodom. A támadás feldolgozhatatlan számomra, ahogy az is, ami azóta történt, mert azóta is annyi igazságtalan bírálatot kapok, amiért felvállaltam a történteket, amit nagyon nehéz elviselnem. Épp ez az, amit szerettem volna elkerülni” – mondta készségesen, de érezhető fáradtsággal a hangjában Anita. A fiatal hölgy számára az egyik legnagyobb csalódás az volt, hogy ahonnan támogatást várt volna, onnan támadták, viszont olyanok álltak ki mellette, akiktől erre nem számított volna: a Fidesz képviselői.
„Azért is különösen jólesett, hogy kormánypárti képviselő hölgyek álltak ki mellettem, mert nem ugyanazon a politikai oldalon állunk. Azért csak a párton belül kértük a választásokig az elkövetőkkel szembeni következmény alkalmazását, mert nem akartam terhelniaz összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem voltak hajlandók tőlem kérni” – írta Anita a már említett köszönőlevelében. Vagyis még ebben a helyzetben sem saját sérelmével törődött, hanem az ellenzéki összefogás érdekeit szem előtt tartva, inkább magába fojtotta a történteket. Ezért előbb a párton belül próbált választ kapni kérdéseire, nem rögtön a rendőrséghez fordult, amit a bírálói vetnek a szemére. Nem utolsósorban Anita egy 4 éves kislány édesanyja, aki a lehető legérzékenyebb korban van, óvnia kell őt minden körülmények között, ám erre a jelek szerint nem sokan vannak tekintettel.
Továbbra sem hallgatott ki senkit gyanúsítottként az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, ahol személyi szabadság megsértésének gyanújával nyomoznak. Ez egyébként alapesetben három év börtönnel is sújtható, ugyanakkor nehéz dolga lesz a rendőröknek az eltelt idő miatt. Ilyen esetekben a sértett elmondását megerősítő tanúk vallomása kulcsfontosságú, úgy tudjuk, a tanúk felkutatása már meg is kezdődött. Bár kamera üzemel az ominózus vendégház udvarán, kérdéses, minden felvétel rendelkezésre áll-e.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen