
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogy arról korábban beszámoltunk, januárban tartóztatták le ismét Curtis testvérét és társait, akik a gyanú szerint előre kitervelten és aljas indokból megöltek egy volt labdarúgót, Katzenbach Imrét.
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint Katzenbach Imre 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, tudva, hogy a társaság valótlan tartalmú számlákat állít ki egy akkoriban ismert Zrt.-nek. Az egykori labdarúgó feladata az volt, hogy a hamis számlák ellenértékét készpénzben felvegye, és az összeget visszajuttassa a Zrt. két vezetőjének – közülük az egyik már elhunyt, a másik a vádiratban szereplő felbujtó.
A férfi azonban 2009 áprilisában a felvett 500 millió forintot nem juttatta vissza a Zrt. vezetőinek, hanem azzal külföldre ment. Pár hónappal később a társaság két vezetője azonban tudomást szerzett a tartózkodási helyéről, így hazahozatták. A vezetőket dühítette, hogy a volt focista a pénz jelentős részével nem számolt el, továbbá tartottak is tőle, mivel túl sokat tudott róluk és féltek, hogy a hatóságokhoz fordul, ugyanis már nem akart részt venni a bűnös tevékenységükben.
Végül a két cégvezető elhatározta, hogy megöletik a férfit. 2009. szeptember elején a gyilkosságra megbízást adtak egyik emberüknek, egy 51 éves férfinak – akivel szemben a Fővárosi Főügyészség már korábban vádat emelt.
Az 51 éves férfi elfogadta a megbízást, azonban a tényleges gyilkosságot más bízta: egy régi barátját kérte fel az egykori focista megölésére. A férfi elvállalta, de cserébe ingyen vadászati lehetőséget, valamint legalább 3 millió forintot kért magának, valamint a maga mellé bevont másik végrehajtónak – aki az ügy harmadik vádlottja.
A megbízó 2009. szeptember 28-án Katzenbach Imrét autóval Baranyajenő térségébe, egy általa előre kiásatott gödör közelébe vitte, ahol a két végrehajtó már várta őket. Az autóból kiszálló volt labdarúgót a két férfi rögtön megtámadta, miközben az 51 éves megbízó elhajtott a helyszínről. Az egyik támadó lefogta a sértettet, míg társa kegyetlenül megverte, amelybe belehalt Katzenbach Imre. A bérgyilkosok a holttestet berakták a gödörbe, majd a testet földdel befedték.
A férfi földi maradványait 2020. október 22-én találta meg a nyomozó hatóság.
A Fővárosi Főügyészség az ügyben előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség mindhárom férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. Az egyik bérgyilkos Sz. Lajos lehet, Curtis testvére, akiről a családja még mindig úgy gondolja: képtelen lett volna megölni bárkit is.
A Katzenbach Imrét a helyszínre szállító 51 éves férfival szemben a Fővárosi Főügyészség egy elkülönített eljárásban már korábban vádat emelt.
A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság az egyik vádlott - a felbujtással vádolt egykori cégvezető - vezető védőjét kizárta a büntetőeljárásból. A végzés nem végleges.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen