
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eljárás jelenlegi adatai szerint egy vállalkozás vezetői azzal bízták meg az egyik gyanúsítottat, hogy ölesse meg a sértettet, aki több mint félmilliárd forinttal tartozott nekik. A megbízók attól is tartottak, hogy "a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során" a sértett terhelő vallomást tehet rájuk - áll a főügyészségi közleményben.
Az emberölés végrehajtásával meggyanúsított két férfi cselekménye társtettesként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölésnek minősülhet, míg harmadik társuké felbújtóként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés megállapítására alkalmas. Ezek a cselekmények akár életfogytiglannal is büntethetők - írták
Az elsőfokú bíróság december 21-én a gyanúsítottak letartóztatását megszüntette és nyomkövető eszközzel ellenőrzött bűnügyi felügyeletüket rendelte el, ám az ügyészég ez ellen fellebbezett.
Másodfokon a Fővárosi Törvényszék szerdán újból elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását egy hónapra. A törvényszék nem értett egyet az elsőfokú bírósággal abban, hogy nem áll fenn a nyomozás, a bizonyítás megnehezítésének veszélye.
Curtis édesanyját nagyon megrázta az eset, de nagyon örült, mikor megtudta, hogy fia hazatérhet az ünnepekre. Az együtt töltött napok azonban nem tartottak sokáig.
Curtis és édesanyja rendíthetetlenül hisznek Sz. Lajos ártatlanságában, amelyről Curtis korábban a Tények exkluzív interjújában is beszélt.
Korábbi sajtóhírek szerint az áldozat Katzenbach Imre egykori MTK-s labdarúgó lehet, akit az úgynevezett Eclipse-ügyben több mint egy évtizede köröztek a hatóságok, és akkor nyomtalanul eltűnt, a holttestét pedig 2020 őszén találták meg Baranyában.
Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki. A Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Katzenbach Imre megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára. A hatóságok szerint a 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő Eclipse vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevétel után fizetendő áfa mértékét jogellenesen csökkentették, így a cég több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be.
A címlapfotó: Youtube.com/PoliceHungary

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen