
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
A szervező intézmények az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, lelkiismereti kötelességüknek érzik, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek a rászorulóknak. Az egyházi iskolák közül többen vállalják a menekült diákok felvételét az intézménybe. Emellett a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom pedagógus műhelye és a Piarista Gimnázium tanítást szervez a menekült fiataloknak a Piarista Gimnázium belvárosi épületében. A tanórákat a kezdeményezéshez csatlakozó egyházi iskolák tanárai tartják önkéntes munkát vállalva. Hozzátettek: az oktatás a Budapestre érkező menekült családok elhelyezését követően indulhat meg. A szervezők várják önkéntes tanárok jelentkezését is a [email protected] e-mail címen.
A közleményben úgy fogalmaztak: "hivatásunkból fakadó meggyőződésünk, hogy az oktatás-nevelés által békésebb, humánusabb társadalom építésén munkálkodhatunk. Kezdeményezésünk nem egyszerűen szolidaritásunk tettekben megnyilvánuló kifejezése. Hiszünk abban, hogy a városunkba érkező menekülteknek nyújtott segítségünk lehetőség" a Jézussal való találkozásra "embertársaink szolgálatán keresztül".
A kezdeményezésben a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom pedagógus műhelye, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont, a Piarista Gimnázium, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, a Budapesti Ward Mária Általános Iskola,Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium, a Szent Benedek Gimnázium és Technikum, valamint a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium vesz rész.
MTI/a címlapfotó illusztráció

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló