2025. december 24. szerda, Ádám, Éva
5°C Budapest

Megverte és kirabolta ismerősét, sokáig nem örülhetett

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 25 éves férfit vasárnap este Dombóváron, aki megtámadta megfenyegette, bántalmazta ismerősét, majd elvette értékeit. A fiatal elkövetőt a hatóságok hamar elfogták.
Tenyek.hu
2022. február 21., hétfő 11:34
Vágólapra másolva!

Bejelentést tett a rendőrségre egy dombóvári nő, mert 35 éves élettársát szombat este fél nyolc körül a városban megtámadta és életveszélyesen megfenyegette egy helyi férfi. Először csak pénzt kért tőle, majd verbálisan és fizikálisan is bántalmazta a nő párját. Végül elvette pénzét, valamint telefonját is – közölte a rendőrség.

A nyomozók meghallgatták a sértettet, aki sérülései miatt orvosi ellátásra szorult, majd adatgyűjtést követően megkezdték az elkövető felkutatását.


Egy órán belül elfogták azt a fiatal férfit, aki gyanúsítható a rablás és a testi sértés elkövetésével. Előállították, de nem tett vallomást.

Az elfogott férfi nem ismeretlen a rendőrök előtt, ugyanis más ügyben is büntetőeljárás van folyamatban ellene. Lefoglalták tőle a jogtalanul elvett értékeket, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek az illetékes ügyészségen letartóztatása indítványozására – tette hozzá a rendőrség.

Az ügyben a Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatják a nyomozást.

Fotó: police.hu

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk