
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
Még 2016. augusztus 26-án történt egy halálos baleset a fővárosi Andrássy úton, miután a baloldali Párbeszéd jelöltje, Gér Mihály elütött egy zebrán áthaladó fiatal párt - közölte a BENNFENTES.
A sofőr feltehetően vétlen volt, de ahogyan az esetet a Facebookon kommentálta, az túl van minden emberségen és együttérzésen. Az elütött 19 éves fiú a helyszínen meghalt, 22 éves párja pedig - a gázoló leírása alapján - rokkanttá vált a baleset következtében.
A lap korábbi képernyőmentéseit látva elmondható, hogy a baloldali ellenzék 2022-es, Pest 10-es, monori embere szinte kérkedett és hencegett azzal, hogy elütött egy fiatal párt.
A párbeszédes Gér Mihályról így legalább mindenki megtudhatta, hogy mennyit ér neki az emberi élet, semmit. Ellenben örül, hogy őt megvédte a "fém váz".
Gér ezekben a hozzászólásokban azzal kérkedik, hogy "na ki ölt ma embert", majd hozzáteszi, "ráadásul a kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi".

Fotó: BENNFENTES
A Párbeszéd jelöltje, Karácsony embere a fentebb látható posztban jelentette be annak idején, hogy embert ölt a zebrán.
Az alábbi képernyőmentésben a csoport tudomására hozta, hogy "ráadásul a kocsija is csupa velő, meg haj. Tök undi."

Fotó: BENNFENTES
Ezt követően azzal folytatta a Márki-Zay Péterrel is szelfiző jelölt, hogy szerinte a halott fiú és a megnyomorított lány Darwin-díjasok. Ez egy olyan „kitüntetés”, amelyet azon embereknek ítélhetnek meg, akik valamilyen különösen buta, ügyetlen módszerrel próbáltak egy célt elérni, amely az életükbe került.

Fotó: BENNFENTES
Azonban később sem tudta magát tűrtőztetni a baloldali Szabó Tímea és Tordai Bence jó barátja.
Maximális érzéketlenségről tanúbizonyságot téve azt írta, az áldozatok azt gondolták, hogy "erősebbek a quattronál". Ez egy köztudott utalás az Audi négykerékhajtású autóira.

Fotó: BENNFENTES
Gér Mihály azonban itt nem állt meg, az áldozatokat hibáztatta.

Fotó: BENNFENTES
Az ellenzéki jelölt a kommentfolyamban folytatva azt írta, hogy "lett volna jobb programom" a halálos gázolásnál. Neki viszont nem lett baja, őt megvédte "a belső fémváz".

Fotó: BENNFENTES
Gér Mihály a baloldali ellenzéknek egy mélyen beágyazott embere, ugyanis szelfizett már Karácsony Gergellyel, Szabó Tímeával, Jakab Péterrel és Márki-Zay Péterrel is.

Fotó: Facebook/Gér Mihály

Fotó: Facebook/Gér Mihály

Fotó: Facebook/Gér Mihály

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés