
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
A 24 éves férfinak sosem volt jogosítványa, ennek ellenére tavaly október 20-án kora este engedély nélkül bement a munkahelyére, a Létavértesen található telephelyre, és magához vette a zárt udvaron parkoló, platós teherautó kulcsát, majd beült a járműbe. Elindulása után azonban nekiütközött a telephelyen lepakolt eszközöknek, majd a telep kapujának is nekiment, ami miatt a kapu nyitó karja megrongálódott, és a teherautó több része is összetört.
A férfi összesen 220.000 forint kárt okozott, amelynek megtérítésére kötelezik.
A Debreceni Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen. Vádiratában a járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közúti járművek vezetésétől, továbbá mellékbüntetésként tiltsa el a közügyek gyakorlásától is – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A címlapfotó illusztráció

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál