
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A 27 éves Tótka az egyesek 200 méteres versenyében szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben.
A négyesben olimpiai bajnok, összességében nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipest csak az új-zélandiak sztárja, Lisa Carrington tudta megelőzni, aki Tokióban már három aranynál jár. Ebben a számban a címvédő Kozák Danuta a negyedik helyen ért célba.

A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó szintén a negyedik helyen végzett a kajak kettesek 1000 méteres versenyében, míg a Béke Kornél, Varga Ádám kettős a B döntőben fejezte be a szereplését, és összesítésben a 12. helyen zárt.
A kenu egyesek 200 méteres versenyében Balla Virág nyert, Takács Kincső pedig hatodik lett a B döntőben, így előbbi kilencedikként, utóbbi 14.-ként zárt.
A 24 éves Rasovszky Kristóf a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban végig az élmezőnyben tempózott, az utolsó másfél kilométerre a végül győztes világbajnoki címvédő, Florian Wellbrock szakadt el tőle, Rasovszky pedig másodikként csapott a célba.

A magyar női vízilabda-válogatott bronzéremért küzdhet majd szombaton, miután az elődöntőben 8-6-ra kikapott a spanyol csapattól.
Öttusában a körvívásra került sor csütörtökön, Marosi Ádám 20 ellenfelét legyőzte, miközben 15-től kapott ki, és 220 pontjával tizedik lett. Kasza Róbert 15 győzelemmel és 20 vereséggel a 27. helyen zárt a 36 fős mezőnyben 190 ponttal. Versenyük szombaton folytatódik.
A nőknél Gulyás Michelle és Kovács Sarolta egyaránt 20/15-ös mérleggel zárta a vívást és holtversenyben a hatodik helyről várja a pénteki folytatást.
A hétpróbázó Krizsán Xénia az első nap után a 19. helyről várta a csütörtököt, majd a távolugrást, gerelyhajítást és kiváló 800 méteres futását követően a 13. helyen zárt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen