Rasovszky Kristóf ezüstérmes nyíltvízi úszásban

Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban a tokiói olimpia csütörtöki napjának nyitányán.

2021. augusztus 05. 06:45

A 24 éves veszprémi úszó az egész verseny során az élmezőnyben tempózott, az utolsó másfél kilométerre a végül győztes, világbajnok Florian Wellbrock szakadt el tőle, Rasovszky pedig a hajrában az olasz Gregorio Paltrinierit megelőzve másodikként csapott a célba.

A 26 fős mezőny ragyogó, napsütéses időben ugrott vízbe a Tokiói-öbölben kialakított pályán, ahol hét kört kellett megtenniük a versenyzőknek. A szám világbajnoki címvédője, a német Florian Wellbrock azonnal élre állt és olyan tempót diktált, hogy elhúzott riválisaitól, előbb a francia Marc-Antoine Olivier, majd Rasovszky eredt utána. Két kör után ez a trió félperces előnyt dolgozott ki az olasz Gregorio Paltrinieri által vezetett üldözőbollyal szemben.

A táv második harmadában a riói olimpián 1500 méter gyorson aranyérmes Paltrinieri elkezdte csökkenteni a hátrányát. Rasovszky a negyedik kör elején leváltotta az élen Wellbrockot, de ő sem tudott olyan tempót úszni, hogy megakadályozza a májusi, magyarországi Eb-n ebben a számban győztes olasz felzárkózását. Az ötödik körtől ismét Wellbrock vezette az élbolyt, amely azonban további egy-egy görög és izraeli versenyzővel bővült, azaz hat úszó maradt versenyben az érmekért.

A hatodik kör végén Wellbrock ritmust váltott, és kizárólag Rasovszky próbálta tartani vele a lépést, így az utolsó körre ez a duó 10 másodperces előnyt dolgozott ki. A német sztár azonban szép lassan eltempózott az öt kilométeren világbajnok Rasovszkytól, akit pedig Paltrinieri üldözött. Az 500 méteres célegyenesre Wellbrock 15 másodperces előnnyel fordult rá, míg Rasovszky tízzel vezetett Paltrinieri előtt. Az olasz hosszú hajrát nyitott és pillanatok alatt magyar riválisa mellé ért, de a felzárkózás annyi energiát kivett belőle, hogy megelőzni már nem tudta Rasovszkyt.

Kapcsolódó cikkek:

Csipes Tamara ezüstérmes 500 méteres kajak egyesben

Tótka Sándor aranyérmet nyert Tokióban

MTI/ fotók: Czeglédi Zsolt

Szörnyű kínok között hagyta meghalni munkatársát egy Pest megyei férfi
A részeg sofőr sorsára hagyta balesetes autója alá szorult utasát, majd hazabotorkált.
Szesztől fűtve ment suliba Darius, kótyagos kalandjai bilincsben értek véget - Videó
Osztálytársaival részegen mentek iskolába, rendőröknek kellett közbelépni.
Horror a repülőn: Kintről érkező golyó találta el az egyik utast
A repülőgép már a levegőben volt, amikor a földről valaki tüzet nyitott rá.
Tudományos bemutató közben robbant fel egy tartály, rengeteg gyerek megsérült
Bemutató közben felrobbant egy folyékony nitrogénnel teli tartály Spanyolország északi részén egy tudományos fesztiv...
Sosem találná ki, hogy milyen idősen szült a legidősebb kismama - videóval
Sokan féltették őket, mások rosszindulatú megjegyzéseket tettek, ők mégis bátrak voltak és bevállalták.
Új óvintézkedések léptek életbe Németországban
Új szabályok léptek életbe szombaton a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására Németországban.
Kapuzárási pánik: mit tehetünk ellene?
Korosodó férfiak náluk jóval fiatalabb hölgyekkel az oldalukon. És ugyanez igaz fordítva is. De kiknek szól mindez? ...
Megviseli lelkileg
Köllő Babettnek nincs könnyű feladata. Emberek sorsáról kell döntenie, ami nagyon megviseli őt lelkileg. Szombat est...
Mit sportoljon a gyerek?
Mit sportoljon a gyerek? És mikor kezdje el? Ezek azok a kérdések, melyek kivétel nélkül megfogalmazódnak egy szülő ...
Teljessé vált a MÁV emeletes KISS flottája
A következő hónapokban forgalomba állhat az utolsó néhány szerelvénnyel együtt a napokban átvett 40. KISS emeletes m...
Messi fantasztikus szabadrúgásgólt lőtt, majd Mbappé megnyerte a meccset a PSG-nek
Rekordot döntött a Szuperkoncert - közel 50 ezren voltak kíváncsiak a fellépőkre
Az utolsó percekben előbb elbukta, majd megmentette a győzelmet az AC Milan - videó
Lewandowski megint szenzációsan játszott
Váratlan döntést hozott Majka