
Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban
Furák József, a klinika mellkassebészeti osztályának vezetője kifejtette, a széles körben alkalmazott gépi lélegeztetéses tüdőműtétek évtizedek óta úgy zajlanak, hogy az operált tüdőfelet kikapcsolják a légcseréből, a másik oldalon pedig a lélegeztetőgép teszi lehetővé a ventillációt. Ez a módszer azonban jelentős károsodást okoz a tüdő szerkezetében, lényegesen rontja az immunválaszt, illetve gyulladásos válaszreakciókat indít el a szervezetben. Ezeket a komoly károsodásokat és az ezzel járó szövődményeket, valamint a műtét utáni lassabb felépülést szerették volna régóta elkerülni, vagy legalább csökkenteni a szakértők- tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
Erre kiválóan alkalmas a spontán légzéses tüdőműtét, amit Szegeden évek óta sikerrel végeznek, de az eljárás bizonyos társbetegségekkel küzdő pácienseknél nem alkalmazható, széles körű elterjedését pedig akadályozza, hogy a komplikációk esetén szükséges légútbiztosítás csak nehezen és hosszabb idő alatt végezhető el.
A főorvos közölte, az új eljárásnál kombinálták a két módszer előnyeit: a spontán légzést a légútba helyezett tubussal biztosítják, amit a köhögési inger kikapcsolása tesz lehetővé a bolygóideg érzéstelenítésével.
Szabó Zsolt, az eljárás kidolgozásában részvevő aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos közlése szerint az új módszer már a tüdőműtétre szoruló páciensek 90-95 százalékánál alkalmazható. Az eddig így ellátott csaknem száz beteg átlagos ápolási ideje a korábbi hétről kettő-három napra csökkent. A páciensek a beavatkozást követően néhány órával már teljes értékű fizioterápiás munkát tudnak végezni - fűzte hozzá.
MTI/Címlapfotó: Facebook/Szegedi Tudományegyetem

Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Iskolából hazafelé mentett életet egy 17 éves fiú

Újabb hírek érkeztek a tiszaújvárosi robbanás sérültjeiről

Nemzetközi bűnbandát számolt fel a NAV

Veszprémbe költözött Samu

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt