
Kemény fagyok után jön némi enyhülés
Egy 23 éves mezőcsáti férfi vasárnap hajnalban arra kérte ismerősét, hogy most már menjen haza, ugyanis szeretnének nyugovóra térni.
A 35 éves, szintén mezőcsáti férfi először haza is indult, majd visszatért a házhoz. Ezután ismét kérlelték, hogy induljon el, ám ennek nem tett eleget. Az udvaron az idősebb férfi mindenkit megöléssel fenyegetett, majd letörte egy autó visszapillantó tükrét - számolt be róla a rendőrség.
Az aludni vágyó férfi, ekkor kiment az udvarra, ahol összeszólalkozott az idősebb hangoskodóval, aki megpróbálta megütni őt, azonban a fiatal kivédte a támadását, egyben viszonozta azt két ütéssel. A fenyegetőző férfi a csapások miatt a földre esett, majd elvesztette az eszméletét.
Ezt követően a fiatalabb férfi stabil oldalfekvésbe helyezte a másikat, egyben értesítették a rendőrséget, és a mentőszolgálatot is a segélyhívón keresztül, hogy a földönfekvő férfit mihamarabb ellássák.
A 23 éves helyi lakos ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
A címlapfotó illusztráció.

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében