
Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

Felrobbantotta a hír a közösségi oldalakat, hogy négy év kihagyás után március 23-án visszatér a televízió képernyőjére az Exatlon Hungary, a sokak által várt sport-reality.
Ennek apropóján egy izgalmas bejelentéssel is készültek a műsorvezetők, Gelencsér Tímea, Palik László és Fischer Gábor, a TV2 Csoport Programstratégiai és Tartalomgyártási igazgatója.
Itt vagyunk az Exatlon Hungary 2026-os sajtóeseményén, ahol bemutattuk a Kihívó és a Bajnokcsapatot, és elmondtunk minden titkot a műsorról, többek között Gábor azt is elmondta, hogy az első adás az március 23-án hétfőn este nyolckor került képernyőre a TV2-n
– kezdte a műsor egyik ikonikus házigazdája, Palik László, aki alig várja, hogy elkezdődjön a verseny.
Én azt gondolom, hogy a verseny elképesztően izgalmas lesz, mert már most itt a sajtótájékoztatón olyan energiák voltak ebben a teremben…
– folytatta Gelencsér Tímea, aki megosztotta, hogy már a bejelentés alatt is libabőrös volt a keze.
Ám nem csak március 23-án, a vasárnap esti Nagy Duettben is találkozhatnak a nézők az Exatlon műsorvezetőivel és a két csapattal.
Aki lemaradt róla, vagy szeretné őket még élőben látni, azok vasárnap este nézzenek nagy duettet, hisz nem csak Timi és Laci jön be a műsort promózva, hanem ott lesz a teljes bajnok és a kihívó csapata is, úgyhogy nézzétek a Nagy Duettet vasárnap este
– zárta Fischer Gábor.
Nyitókép: TV2 Exatlon Hungary

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal