
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Egy súlyos beteg, Duchenne-izomsorvadásban szenvedő fiú, Krisztián családjának segítenek a héten az Újratervezők, hogy az egyébként szinte elképzelhetetlenül nehéz hétköznapjaikat legalább egy otthonos, új házzal könnyebbé tehessék.
A mindössze 15 éves fiút ugyanis nem csak mozgásában, de még légzésében is korlátozza betegsége, ennek ellenére mindennapjait igyekszik hasznosan tölteni olyan tevékenységekkel, amik igazán nagy örömet szereznek számára. Az egyik ilyen a zene, tehetségét pedig az Újratervezőknek, sőt, még Király Viktornak is megmutatta.
A keddi epizódban közösen egy stúdióba látogattak, ahol közösen hallgatták meg Krisztián saját szerzeményű, mesterséges intelligencia segítségével készített dalát,amitől nem csak szülei, de Szabó Zsófi és még Viktor is könnyekig hatódott. Az énekes gyorsan felismerte a benne rejlő tehetséget, amit egy szintetizátoron is megmutatott, döbbenetében pedig úgy döntött, készít egy közös zenét a súlyos betegséggel küzdő tinédzserrel.
Nagyon szívesen folytatom ezt a dalt, ezt a dallamvezetést, amit Krisz csinált. Szóval én ezt hazaviszem és elkezdek dolgozni rajta, a te dallamvezetéseddel
– ajánlotta, hozzátéve, ha Krisztián ír hozzá szöveget, azt is szívesen felénekli, így lesz egy teljes, közös szerzeményük.
Életem legjobb élményeihez tartozik ez. Biztos, hogy a következő napokat szövegírással fogom tölteni
– mondta fülig érő mosollyal a fiatal, akinek óriási álma teljesült ezzel.
Címlapfotó: TV2 Play

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama