
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
Kelényi-Szamos Gabriella a szerda reggeli Mokka vendége volt, ahol meglepő történettel állt elő.
A Szamos Marcipán vezérigazgatója ugyanis rendhagyó módon ünnepelte meg 75. születésnapját: megrendezte saját halotti torát a Vörösmarty téri üzletükben.
Kíváncsi volt, hogy kik kísérnék el utolsó útjára, meglepetésére pedig 90 barátja gyűlt össze az alakomra.
A tort még novemberben ülték meg, melynek ötlete sokaknak morbid, ám neki rendkívül szívmelengető.
Mindig gondoltam arra az utóbbi időben, hogy itt nem sírni kell, hogy ha én meghalok, hanem boldognak lenni, ünnepelni ezt az életet. De rájöttem, hogy túl nagy feladat lenne az utódaimnak, hogy ezt megrendezzék, úgyhogy azt mondtam: most van időm, kedvem, erőm, megcsinálom!
- mesélte lelkesen Gabriella, aki meghívókat is küldött “virrasztására”.
Az üzenetben leszögezte, hogy virág helyett befőttet, lekvárt és kolbászt vigyenek magukkal a vendégek, mi több, pár sort is írjanak az ünnepelthez.
A vezérigazgató ugyanis nem szereti azt, amikor a temetéseken már a halott “háta mögött” mondanak róla szép, dicsérő szavakat.
Így viszont még hallhatta mit gondolnak róla, sőt, egy albumba rendezte az összes köszöntőt.
Most már nem fogok szólni, ha igaziból meghalok, hanem eltemetnek, illetve a Dunába engednek a férjem után és ezzel el van intézve
- zárta rövidre sorait, ám azt még hozzátette: egyelőre még nem készül a halálra, így nem is adja át a céget a fiainak.

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre