
Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos
Terjed egy hiedelem, miszerint életünk folyamán számtalan mennyiségű pókot nyelünk le álmunkban, ha nyitott szájjal alszunk.
Most Rebecca Swain, a Winstons Beds szakértője elhesegette ezeket a gondolatokat, ugyanis úgy véli, alvás közben annyi zajt adunk ki magunkból (horkolással, fészkelődéssel, forgolódással), hogy ezek bizonyára elijesztik a nyolclábúakat - írta meg a Mirror csütörtökön.
Mi több, állítása szerint sokkal nagyobb problémákat okozhat ennél az, ha éjszakára nem csukjuk össze az állkapcsunkat.
Mivel ilyenkor a szánkon vesszük a levegőt, könnyedén kiszáradhat a torkunk. A szájon át történő légzés viszont befolyásolja a nyáláramlást, ami általában tisztán tartja és fertőtleníti a száj belső részét. Ennek következtében pedig több az esélye a rossz lehelet kialakulásának.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Sőt, a szánkon át beszívott levegő a fogainkat is károsíthatja.
A BioMed Research International által közzétett tanulmány szerint azoknál, akik szájon keresztül lélegeztek, több lepedék képződött reggelre a fogaikon, mint azoknál, akik az orrukon keresztül vették a levegőt.
Egyeseknél viszont még a fogak eltolódása is megfigyelhető volt.
A gyakori szájlégzés tönkreteheti az ínyt is, mivel kiszáríthatja a száj szöveteit, ami gyulladáshoz vagy irritációhoz vezethet.
A probléma azonban orvosolható. A szakértő szerint, ha állunk alá egy kisebb párnát helyezünk elalvás előtt, kisebb az esélye annak, hogy az éjszaka folyamán kinyílik a szánk.

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?